Erdei manó.

Vad, viharos forgószél tarolta az erdőt,
csapott a fák hegyére néhány kóbor felhőt!
Felhő könnye potyogott, hullott le a földre,
sok-sok esőt zokogott, kis tó lett belőle.

Tündér kertben Tündér tó, gyöngy-tiszta a vize,
partján áll egy kis manó, hogy került ő ide?
Erdőszéli nagy fában volt a lakosztálya,
kocsányos tölgy ágában, a kényelmes ágya.

Jött egy villám, rásújtott a kocsányos tölgyre,
ágát vesztve zuhant le az elázott földre.
Sírt az erdei manó, beszorult a fába,
egy faszobrász meglátta, - ne sírj te kis árva! -

Nekilátott hamarost, kifaragta onnan,
kicsi manó örül most, nem bánkódik hosszan,
ha arra jársz, int neked, ő az erdő őre,
kis tó partján megleled, egy mosolyt kapsz tőle.

Mi a boldogság?

Hogy mi a boldogság? Most elmesélem,
Ha ideülsz mellém, szótlanul, szépen.
Hunyd be a szemed, ne gondolj semmire,
Figyelj a lelkednek rezdülésire.

A boldogság ott mélyen, tebenned van,
Most szunnyad éppen, némán és hangtalan.
Jelre vár, hogy kinyíljon, mint a virág,
Ébredő fény, melytől más lesz a világ.

Boldogság, amikor másnak adni tudsz,
Ha békét hozol, nem szörnyű háborút.
Nem mérlegelsz, segítsz, ha valaki kér,
Megosztod, ha asztalodon van kenyér.

Mersz szeretni, hagyod, hogy szeressenek,
Letörlöd az érted hullott könnyeket.
Bízol, nyílt szívvel várod az új csodát,
Egy versben, egy dalban, ott a boldogság

A boldogságért néha szenvedni kell,
Egyszer eljön, vedd hát észre, jól figyelj!
Engedned kell, hogy szívedet mossa át,
S kezedet megfogja egy igaz barát.

Ne félj attól, hogy most talán sírni kell,
Szívedből lassan eltűnik a teher.
Hallgasd szívverésed friss, új dallamát,
Kicsiny csoda, de ez már a boldogság.