Péntek!

Na! Nem tudom ma hány kisördög volt a soros a tűzrakásban, de az, biztos, hogy jól végezték a dolgukat.

Jó lenne tudni, milyen új módszert használnak, hogy télen tudnánk alkalmazni.

De akár, egy kettőt örökös munkára is alkalmaznák.

Délután önkéntes segítőként Manólány munkahelyére mentünk segíteni.

Tíz éve, még egy életvidám mozgalmas ház volt az otthon, ami mára a törvények hatására sajnos más hangulatot öltött.

Meglepődtem, hogy 75%-a, a lakóknak tolószékes, a többi is valamilyen segédeszközt használ. Na meg a demens részleg.

Az udvarba egy nagy árnyékos fa alatt, virágzó rózsák, és a halastó társaságában voltunk.

Az uzsonna kacsazsíros kenyér, és tea volt. Utána mindenki fagyit kapott.

Jó volt nézni őket, és azt a hálás szemeket, mikor a kenyér mellé egy kedves mondat, egy szerető simogatás is járt. Ezt nem lehet fényképpel visszaadni, csak érezni, ahogy egyiktől a másikig ment az ember. Végül is nem elhagyottak, a család látogatja őket, de érezni egy bizonyos szeretet hiányt. Kevés a személyzet, és erre nincs idejük.

Voltak, akikkel együtt dolgoztam hajdanán, és örömmel emlegettük fel az ifjúságunkat.

Kölcsönösen telítődtünk az érzelmi hatásokkal.

Néha kell ilyen is, amíg meg tudom tenni.

Ki tudja, nekem mikor lesz szükségem hasonló dolgokra.