Hétfő:

„Velnesz- hétvége". Drága nagyikám azt hinné, hogy káromkodom, de még anyukám is, ha élne.

Az ő idejükbe, de még az enyémbe is nagy öröm volt, ha levittek bennünket a Dunára és ott fürödhettünk. Nem volt hot-dog árus, kóla, de volt családi egyűt lét, játékos időtöltés. A baleset sem volt több, mert mindenki figyelt a másikra, ami ma sajnos már elképzelhetetlen a mai társadalomban. Vittünk magunkal enni, inni valót, és nagyon vidámak voltunk, jól éreztük magunkat. Elő fordult, hogy a fagyis is megjelent kerekes kordéjával és boldogok voltunk az egy gombóc fagyival. Ja, és volt természetes hullámfürdő, mert vártuk a menetrend szerint megjelenő hajókat, /akkor még volt kikötőnk is/ és nagyon jól éreztük magunkat a természetes közegben. Akik a nagymosást itt végezték ilyenkor gyorsan kapkodták össze a kiteregetett ruhákat ne, hogy a hullámok elragadják. Érdekes mód nem kellett fehérítő, mert az akkor még gyógyító napsugarak jó hatással voltak a fehér lenvásznakra.

            Hová lett mid ez?

A Duna koszos fertőző. /Édesapámék gyerekként még onnan hordták az ivóvizet / A műanyag elborít mindent, a Dunán való hajózás már nekem is csak álom, pedig de szép is volt Pestre menni hajóval, végig gyönyörködni a tájban. Mind erről már csak én is álmodozhatok, de nekem még van emlékem..    

            Elgondolkodtató, hogy mivé is tettük a világot? Vajon az ükunokám egy zacskóval a fején fog élni, mert csak gépekkel előállított okszigén fogja éltetni?

            Ne gondoljátok nem a fejlődés ellen vagyok, de valahogy figyelni kéne arra is, hogy az jó irányba haladjon.                      

Ez volt a régmúltba visszagondoló dédi.