Itt az idő, az idő, hogy felszálljon egy lélek és búcsú illatát maga után hagyva emlékezzünk rá végleg.
Talán tegnap volt, talán holnap lesz, de ő mindig, mindig velünk lesz.
Nem is akarom, hogy elmenjen nem is akarom, hogy itt hagyjon. Mégis búcsút mond és én örökké siratom.
Most látom az élet keringését, most érzem keserű ízét, de ezt életünkben nem tudhatjuk meg, ha eljön a vég csak akkor értjük meg. |
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.