Már nem számolom az éveket,

Hiszen kevesebb már nem leszek.

Mint homokórából, peregnek az évek,

Villámsebességgel rohan el az élet.

Hány éve élek, nem is érdekel már,

S nem tudhatom, mi az, mi reám vár.

Nem ismerem, mi van még előttem,

De jól tudom, mi áll már mögöttem:

   A rohanó évek ajándékai,

   Lassan múló idő szenvedései,

   Öröm, és bánat, siker és kudarc,

   Körülöttem sok - sok kedves arc,

   Köszönöm a sorsnak,

                       Hogy megszülethettem

   Hogy milliók közt magam lehettem,

   Hogy az vagyok, aki szeretnék lenni,

   Hogy még van időm valamit tenni:

   Szeretni azokat, akik szeretnek,

   Örüli -ha lehet, -tovább az életnek!

                                           P. Molnár Erzsi