Igazi boldogság!

Nem vártam a postást, mégis örömöt okozott, bár a végén elsírtam magam.
Anikóm soha nem felejtette el az anyák napját, bár merre volt is.
Most Robikám postása lett, egy levél formájában, amit ketten ügyködtek össze. Anikó írta a verset:
Keresek virágot, pirosat, fehéret,
Bokrétába kötöm, és oda adom Néked
Nem is kívánok érte egyebet,
Csak hogy Dédikém ölelj meg,
Szeress meg Engemet.

A felső sarkokban Robi új lenyomatai vannak, és az Ő keze munkája a sok virág nyomda is.
Szerintem a lepkék ragasztását sem engedte át másnak!
Drága kis bogaram. Nagyon szépen köszönöm, és sok, sok ölelést küld neked Dédi.

Most mondjátok meg, ki lehet ezt állni sírás nélkül?
De ezek a boldogság könnyei….