SZERDA.

Nem a legjobban kezdődött a napom.

Vérvételre kellett menni, így korai kelés volt. Ha soha nem vagy szomjas reggel, most biztos, hogy alig tudod megállni, hogy ne igyál.

Az esőnek is most kell esni. Nem ért rá éjjel? Azért biciglivel, irány a buszmegálló. Ne mond, hogy miért avval, 1,5 km az út, és így gyorsabb.

Na, itt kezdődött a kálváriám. Buszra várva többen elkezdtünk kikerülni egy bagós ható sugarából. Ha értetek igazi büdös bűzbombát, ez az volt. Senkire sem tekintettel fújta körbe mindenki képébe a füstöt. Voltak ismerősök, akik tudták, hogy mennyire nem bírom, ezért közénk állva előre engedtek, hogy szabaduljak. Na ez volt az ő füstbe ment tervük.

Ott fenn biztos ma az ördögök tartottak szolgálatot, mert másképp ilyen nincs. Az ürge megelőzve ismerősöm levágódik mellém, beborítva mind avval, amit el sem tudsz képzelni. 20 km állt előttem.  Fel nem mertem állni, mert egy ismerős kisebbségi volt az illető és már este úgy sem merek mászkálni, mert félő sötéttel egyedül közlekedni. Jó, hogy egy hosszú sál volt nálam, így elfordulva, ne, hogy megsértsem, többszörösen, az orron elé fogtam és megpróbáltam ritkítani a levegő vételt. Láttam körülöttem a szánalmas mosolyokat, de mást nem lehetett tenni. Mire leszálltam szédültem, hányingerem volt. Mindenféle szín színkalkulációt végig skáláztam.

Most azon idegeskedek, hogy jó legyen a vérképem. Két nap.

Jót is írjak.!

Itthon levél várt. Ugyan is egy ifjú Úr levelez velem. Most is tőle jött egy kemény tartalmú boríték. A tartalom?

Hat darab csodás valódi fénykép. Ezt kaptam tőle Mikulásra.

Így egyből mindent feledve, boldogan nézegetem kicsi dédikém fényképeit.

Érjen benneteket is, ilyen öröm      DÉDIKE