Kik körbe álltuk, rettegtük a valót, Bezártuk a szót, az el nem mondhatót, Marékszám szórtuk fogyó reményeink, Komor fellegeket űztek fényeink. Akartunk hinni még picinyke csodát, Jaj, még ne hozzák a végső vacsorát, Hogy láthatna minden felkelő napot, A körmünkkel vájtunk volna ablakot. Az idő rideg s az ember oly csekély, Hiába a küzdő lázas szenvedély, Íratott renddel ő szembe nem szállhat, Tűrni kénytelen, míg a test elfárad. Bár hihetnénk, mindez lidérces álom, Rohannánk belőle éberre vágyón, Még ajtón csüng szemünk s ha kitárulna, És betoppanna, már nem hiányozna. Kérünk Téged Uram, adj nékünk erőt, Tudjuk engedni a végleg elmenőt. Könnyítsd vállunkat, mert roppant a teher, A maradóknak mindig folytatni kell. Segíts újra venni mély lélegzetet, S békélve szemlélni az üres helyet. Tudnunk kell ugyanúgy állni a sorba, Hisz vizünk sem más, - csak a bögre csorba! Fogadd őszinte, mély együttérzésemet. Szívem minden szeretetével Veled vagyok. Kérlek ne zárkózz be. Várunk vissza, ha úgy érzed, hogy hiányzunk. Ölellek nagy szeretettel.

Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett. Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél, nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk van, mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled.

Nincs több szenvedés és gyötrelem. Nyugodjék békében , drága Dédike!

Nyugodjék békében Őszinte részvétem Dédike:(:(

Őszinte részvétem.! Nyugodjon békében! +++++++++++++++

Végre hazatalált.