Fájdalom!

   Drága kis BUBUSKÁM, hűséges társam már az örök vadászmezők lakója lett.

Hogy mit érzek, azt csak az tudja, aki az egyedül létből elveszti hűséges társát.

Nem volt baj, ha gonoszkodott! Őbelőle komoly kutyus sosem lett. Kis bohókás jószág volt egész életében, és ez öreg korára sem változott.

Tavasz óta betegeskedett, de az utóbbi napok mindkettőnk számára keservesek voltak, Sok volt már Neki a tizennégy és fél év.

Reggelre, örök álomra hajtotta bozontos fejecskéjét. Már most nagyon hiányzik... Minden kutya hangra felkapom a fejem, de rögtön tudom, hogy nem az én kis gonoszkodó kutyuskám hangját hallom.

Nem csillognak már huncut kis gomb szemei. Neki már végleg sötétség van.

Nem kapar gödröt magának a sziklakert tetején a tulipánok között, és nem hortyog az ágyam alatt, hogy nem lehetett aludni.

Nagyon hiányzik.

Kicsi Bubuskám nagyon szerettelek.