A hülyeség a korral jár?????

A tegnapi eső után szép, napsütéses időre ébredtem.
A diófa alja terítve a frissen potyogott terméssel. Nem épp a kedvenc foglalkozásaim közé tartozik a dió szedés, mert az egy mély fekvésű munkafolyamat, és a fejemnek + a vérnyomásomnak nem tetsző dolog. Szükség törvényt bont, mivel nincs más, csak rám marad a felszedés.
Mivel meg tellett a vödör, és nadrág az öltözékem, szoknya alja helyett, a blúzom szélét kapom marokra, és abba kezdem gyűjteni, a még szedni valót.
Úgy szól a mondás, hogy „az ember szeme mindent lát”, az enyém csak a szőlőn akadt meg. Ez volt mindennek az okozója. Egy csini kis fürtöt kinéztem magamnak, de nem akart elválni az anyai ölről. Én a nagy okos, hogy segítsek az egy kezemnek letépni a fürtöt, elengedem a blúzom, hogy segélyére legyek a másiknak, nem gondolván a benne tárolt dióra, ami beborítja a lábam körül a talajt, és letépem a szőlőt. Kezemben a már megszerzett fürttel nézem hülyeségem eredményét, és azon spekulálok, hogy sírjak, vagy nevessek kínomban. Mivel sok dió van egy helyen, meggondolatlanul leülök mellé és elkezdem újra szedegetni. Ha nem tudok felállni, sebaj, a zsebemben a telefon, szólók a Manólánynak, és átröpül összeszedni jó édesanyát. Hogy közbe hova kíván azt, nem írom le.